A ferences lelkület - és itt leginkább a kontempláció élményéről kellene beszélni - már régóta a Ház öröke. Talán az a festmény tudatosította bennünk, ami a Házról készült. A képen a Ház előtt ferences szerzetesek beszélgetnek...
2010 decemberében, Horváth Botond fotóművész " Jézus nyomában" című kiállítása kapcsán egy ferences szerzetes barátunk, Pius atya szentelte fel a Házat. 2012 januárjában a Változás havában Vízkeresztkor meghívtuk János atyát, az esztergomi Temesvári Pelbárt ferences gimnázium igazgatóját, hogy tartson nekünk hittanórát, illetve szentelje fel újra a Házat. Ezen a napon Melocco János asztrológiai előadása is elhangzott.
János atya február 20-án jött el újra közénk, a Vízkeresztről tartott előadását sokan hallgattuk, s mint ahogy ez lenni szokott: nem kérdeztünk rögtön, hanem halogattuk, latolgattuk kérdéseink netovábbját. A Házat felszentelte, még a Barlangot is bejárta ez a tiszta erő, de valahogy, amint János atya elment, rögtön azon gondolkodtunk, hogy hogyan tudnánk esetleg beszélgetni is Vele?
Március 30-án pénteken (nevezhetnénk virág pénteknek is akár, olyan tartalmas volt számunkra) János atya kérésünkre eljött újra közénk, és a böjtről, illetve a mértéktartásról tartott hittanórát. Modern gondolkodása, kortárs szellemi vezetőként felszabadította a hallgatóság lelkét. Sokan összejöttünk. Művészek elsősorban, akik ismerik az elragadtatottságot. Ismerik az emberi és isteni közti mámorító közelséget,és a megszégyenítő távolságot is. Ismerik a megörökítés szent pillanatait.
Fiatalok, akik tanulni akarnak, akik magukra akarnak ismerni, akik sokszor olyan zseniálisan tiszták, hogy mi tanulunk tőlük.
Az Ördög ügyvédjéből néztünk részletet. Megismertük a kísértés lényegiségét, a hiúság mámorát....sokan magunkra is ismertünk. Szóba került a megfelelés, hogy ki hogyan éli meg...és János atya bátran terelt minket, tiszta forrásként ült közöttünk, és mi, mint mindig, nagyon figyeltünk.
Reményeim szerint sikerül újra találkoznunk Vele, bár nagyon elfoglalt. Nem akarjuk túlterhelni. Meglátjuk. Remélhetőleg minél többen meg is halljuk.
Jókai Anna versét kaptuk Tőle ajándékba Húsvétra...
Jókai Anna:
Ima – virágvasárnap alkonyán
Istenem.
Az az alkony.
A földbe döngölt örökzöldek.
A már üres úton horpadt pléhdobozok zörögnek.
Hasadt nejlonzacskók a bokrokon fennakadva.
Köpésbe ragadt csikkek a taposott fűben.
Istenem.
Ez a piszkos alkony
a hamis csillogású nappal után –
Mert semmi sem volt a híg fényben valódi:
sem a csődület, sem az ujjongás,
sem az integető pálmaágak
sem a fejhangon intonált hozsanna.
Egy álságos jelenet mozgatott bábjai voltunk.
Nem itt dőlt el a sorsunk.
Istenem.
Alkony van.
Kivérzett eufória.
A tömeg berekedt.
Vedel, zabál:
Vacsorál.
A Tévé elé ül.
Új üvöltésre készül.
A „feszítsd meg” élvezetesebb.
A kereszthalál érdekesebb.
Istenem.
A nagypéntek a valóság.
Nem csap be engem.
A virágvasárnap illúzióját
engedd elfelednem.
