A megnyitón elhangzott beszédet Szuharevszki Mihály, a művész régi barátja tartotta 2015. február 6-án az Art Bisztróban:
"Töttös Kata: Démonok című kiállítása elé #Esztergom, Kaleidoszkóp Art Bisztró
Sok szeretettel köszöntök mindenkit Töttös Kata „aki jól fest, és odaadó ápoló”: „Démonok” című megnyitóján. A számos díjat (Amadeus ösztöndíj, Domanovszky nívódíj) nyert olajképeiről ismert művész ezúttal újabb akvarelljeit hozta el hozzánk. Kata a fogyasztói női ideálokról szóló gondolatait, érzelmeit, Kataflam nevű együttesével is elérhetővé teszi, melynek a festő fronténekese. Ma ugyan az együttes összes tagja nem ért rá, meghívtuk a rokon világú undergroundból induló EfZámbó Happy Dead Bandet, hogy minden a helyén legyen. A pop, dada és realitás együtthatója, ami mozgatja a hasonló jellegű munkákat, embereket, akik az életet nem választják szét a művészettől, illetve önmaguk is műalkotásokként felfoghatóak, nem csak performerként. Gondolok elsősorban Frida Kahlo élet, szenvedés, szenvedély, boldogság, pokol és menny egyszerre való jelenlétét munkásságában, megélt hétköznapjaiban, életének történéseiben. Ezúton megemlékeznék Kádár Mikiről, Mityusról, a nagyszerű showman-ről, aki Kata több slágerének szerzője, társelőadója volt. Személy szerint kedvencem a ”Csöpike” című táncdal , amiből kiérezhetjük hogy, „Indul a tavaszi lendület, mikor elkap a hendikep!”, de említhetném a „Tarzan”, „Én vagyok a lány”, „Az élet megvisel”, a „Lovi” vagy a „ Kempelen” című számokat is.
Ha már POP-nál tartunk (csupa nagybetűvel), eltekintenék az előzményektől, történeti elemekről, nevekkel való dobálózástól, mert mindannyian gyermekei, vagy már inkább unokái vagyunk egy olyan új világnak, ami hétköznapjainkat adja, a new media, internet által sugározza, behatárolja illetve okozza.
Robert Indiana megfogalmazása szerint: „ A pop: mindent elfogadó szeretet. A pop: bombatámadás. Maga az amerikai álom, optimista, nagylelkű és naiv.” Az említett 1960-as években indult irányzat jeles, máig élő képviselője Mel Ramos, aki egy elég direkt párhuzamnak tűnik, aki piedesztálra emel karcsú meztelen, női testeket, eltárgyiasítva, akár egy nagy márkázott vajon, vagy sajton, vagy csomagolt gépsonkán pózolva a kor pin-up lányait véve modellül, később tudtommal hasonló témájú bútorokat is készített galériák számára, műtárgyként.
„Pin-upként” emlegetik azokat az újságból kivágott, szexis nőket ábrázoló fotókat, amelyeket gyári munkások, katonák és teherautósofőrök tűztek kiöltözőjükben vagy kocsijuk műszerfalára, hogy némileg színesítsék egyhangú életüket…Kialakultak a sztereotípiák: legyen csábító a tekintet, érzéki aszáj, hosszú a láb és telt a kebel, vagy éppen ellenkezőleg, a lány szégyenlősen próbálja elrejteni bájait a kíváncsi tekintetek elől...Ramos szerint nincs alapvető esztétikai különbség elit és hétköznapi kultúra, illetve reklám és magas művészet között…(képein) Az egymástól elütő elemeknek ez a fajta kombinációja némileg szürreálisan abszurd helyzetet teremt, s tudat alatt azt a cinikus üzenetet fogalmazza meg, hogy a egyén kizárólag pótszerek- akár szexbombaképek vagy gyárilag előállított élelmiszerek-mérhetetlen fogyasztása révén lehet boldog”
Megemlíteném Red Grooms fából, akrilból készült mítoszaiból „Hollywood” című munkáját is. A szoboregyüttesnek a főszereplője Jean Harlow, mint ahogy a filmekben is többnyire ő a sztár, a kanapé szélén ülő fekete szmokingos férfi csupán mellékszereplő, aki feltehetőleg Clark Gable, de nevét Grooms nem tartotta említésre méltónak.
A titokzatos körülmények között, fiatalon elhunyt Harlow-ban a rá következő szexbombák prototípusát vehetjük észre. Ám rendkívül erotikus megjelenése és komikai tehetsége hamar elfelejtődött, szobrán is alig több, mint annak a kultúriparnak a szimbóluma, mely átlagos figurákból képes csábító hősnőket és hősöket előállítani.
A „Hollywood” című alkotáson Harlow mosolya grimaszba torzul, közönségcsábító megjelenésével csupán az egykori szexszimbólum mélységes magányosságát leplezi, valamint a tényt, hogy a kultúripar legfeljebb anyagi hasznot húzott belőle.
Most rátérnék a figyelem tárgyának pszichológiájára, a modellek üzleti megfontolásain felülemelkedő, és nem alulmaradó motivációjának kérdésére. „Vannak olyan alkatok, amelyek bizonyos értelemben erotikusak, de ez az értelem teljes fordulattal jön létre: azt akarják, hogy mindig és mindenki szeresse őket, de nemcsak egyes esetekben nem viszonozzák, hanem egyáltalán nem szerető emberek. Alkatuk kétségtelen erotikája csak a szerelem eme bírvágyában nyilvánul meg. Mellesleg korántsem passzív természetűek, szeretettségvágyuk szenvedélyes tevékenység, MELYÉRT MINDEN LEHETŐT MEGTESZNEK. Nem azért akarják, hogy szeressék őket, hanem „CSAK”- ez alkatuk ősjelensége.” ( Georg Simmel: A kacérság lélektana, EXKURZUS A PLATÓNI ÉS MODERN ERÓSZRÓL fejezet, Atlantisz Kiadó, Veszedelmes Viszonyok sorozat, 1996. )
