Roy Lichtenstein:Hopeless
Az amerikai művészek egy része nem tudott azonosulni az 50es évekbeli absztarkt művészet ágaival, annak sem expresszionista, sem minimalista formáját nem tudták elfogadni.
Őket inkább a környező világ tárgyai érdekelték jobban. Az ezt megelőző dada korszak művészeinek játéka arra késztette az alkotókat, hogy a művészetet ők is egyszerűen játéknak fogják fel. A korabeli mindennapi élet vizuális motívumait vetítették munkáikra, ezt festői elemekkel ötvözték. Az irányzat legnevesebb festői Robert Rausc
henberg és Jasper Johns voltak.
Az ő tevékenységük előjelezte a pop-ot.
A művészetet a század eleji dadaizmussal egyetértésben és a többi irányzattal vitázva nem kreálja, alkotja, hanem inkább fölfedezi: a nagyvárosi folklórban, a kisebbségek szubkultúrájában, a reklámklisékben, a képes magazinok sztereotip fotóiban, a kommersz képregényben, a banális használati tárgyakban, a fogyasztói társadalom jellegzetes szimbólumaiban. Az absztrakt expresszionizmus és a ~ közötti átmenetként foghatók fel Robert Rauschenberg "kombinált festményei", "összerakott képei" (combine painting), melyeken a festmény felületére hétköznapi banális tárgyak és egyéb háromdimenziós elemek is rákerültek. Ezek a térbeli környezetalakítás (» environment) felé billentik a művet, ugyanakkor még számos festői elem is működésben marad. A ~ azután túlnyomórészt elveti az érzéki festőiséget, és olyan személytelen, gyakran gépies technikákat alkalmaz, mint a sokszorosítás, a nagyítás, a kollázs, de attól sem riad vissza, hogy minden áttétel nélkül sorakoztasson fel különféle tárgyakat, háromdimenziós tárgyegyütteseket. A személytelen felmutatás, ami főleg az amerikai művészekre jellemző, rendszerint attól nyer finom, látszólag derűs, néha azonban kritikus iróniát, hogy e művek alapanyaga, a fogyasztói társadalom képi világa maga is végtelenül gépies, személytelen dolog. A ~ a művészet feladatát elsősorban abban látja, hogy a gépiesen lüktető világ látványos zakatolását egy kicsit túl kell fokozni, hogy megmutatkozzék a fonákja, és öntudatlanul megvalósult vizuális értéke is. Az irányzat jelentősebb képviselői: Robert Rauschenberg, Andy Warhol, Roy Lichtenstein, Claes Oldenburg, James Rosenquist, Peter Blake, Richard Hamilton stb.
