Palasovszky Ödön (Budapest, 1899. március 5. – Budapest, 1980. december 18.) költő, a magyar avantgárd mozgalom és az aktivista színjátszás egyik legjelentősebb alakja.
A húszas években jelentek meg jelentősebb kötetei: Reorganizáció (1924); Punalua (1926); Karmazsin (1927).
Művészi hitvallásáról az "Új Stáció" című, jelentős botrányt kiváltó, manifesztumban vallott. Később a Horthy-korszak kommunistának bélyegezte és mellőzte. A harmincas évektől kezdve elsősorban színházi művei, rendezései által keltett feltűnést. Nevéhez fűződik a Zöld szamár avantgarde színház létrehozása 1925-ben. Színházi elveiben az aktivizmus, vagyis a lényegre törő színjátszás híve volt. A II. világháború után néhány évig még kísérletezett az avantegarde bevezetésével a magyar színházi életbe, de munkássága miatt sorozatos politikai támadások érték. Az ötvenes évek kommunista diktatúrája mellőzni kívánta a "polgári dekadenciának" bélyegzett avantgardot. Így Palasovszky ismét háttérbe szorult és csupán a hatvanas években figyeltek fel újra művészetére.
1977-ben Graves-díjjal tüntették ki. Válogatott versei Opál himnuszok (1977) címen jelentek meg. Élete utolsó évében megírta színháztörténeti szempontból igazán jelentős visszaemlékezését: Lényegretörő színház (1980) címmel.
Zenével kísért felolvasóestet tartott munkáinak vetítésével Pittma Luca. Az elhangzott versek szinte mindegyike egy túlvilági szerelemélmény írt le.
Bortnyik Sándor, világhírű modernista Zöld Szamár című képe.Ő magát is kommunistának vallotta ,híres képei a Vörös gyár, a Vörös mozdony különböző világhírű kiállításokon szerepelnek. Az a fajta mozgalmi hangulat amúgy is jellemző volt a húszas évekre, nemhogy az avantgárdra , ez miatt máshogy kell ezekre az időkre tekintenünk.
Palasovszky Manifesztuma 1922-ből.
